Miközben a "hegy" ügyeit is intézem, a család nem hazudtolja meg önmagát. Összeszedtem mind a15 rokont, beszéltem a település önkormányzatával, hogy elfogadják azt a 170 nm-es telket, ami valójában egy utca. (Sőt, kifejezetten örülnek is neki, mivel az utcában nem tudnak csatornázni, amíg a telek kérdése nem rendezett, hiszen a mi "telkünket" nem túrhatják fel.) Minden rokontól begyűjtöttem a meghatalmazást, hogy nekik ezen kívül ne is legyen más dolguk.

Mikor ezután bejelentkeztem ismét az önkormányzatnál, közölték, hogy a 15 örökösből 2 még nem került rá véglegesen a tulajdoni lapra. Attila még a póthagyatéki tárgyalásra vár, az én nevem meg még csak széljegyzet. Erről beszámoltam a csoportnak, mint tájékoztatás, majd viccesen hozzátettem, hogy most akkor próbáljon meg senki nem elpatkolni, amíg el nem rendezzük a "hegy" sorsát.

Erre azért az egyik rokonnak sikerült megsértődni, egy 70+ Dundi néni. A lánya írt nekem, hogy én hogy képzelem, és hogy ő (a leány) követeli (!) nyilvánosan a chat csoporton belül kérjek bocsánatot az ő anyukájától, mert hogy megbántottam. És egyáltalán, miért viccelek én a halállal, amikor az én anyukám is alig egy éve halt meg. És a halál tudjam meg, hogy nem rendelésre jön, nincs rá befolyásunk. A testvéreimmel mondjuk jót nevettünk, mert anyámnak még a halálos ágyán is több humora volt, mint a rokon Dundi családnak együttvéve. Szóval ment is vissza izibe a levél, hogy az édesanyja nyugodtan írhat nekem, vagy felhívhat telefonon, ha gondja van, de közvetítőn keresztül nem tudom értelmezni se a kérést, se a követelést. És különben is, óriási munkát végzek, ingyen és bérmentve, valóban saját szabad akaratomból, de minden rokon és az összes leendő örökös válláról egy olyan holt terhet veszek le, amiért inkább örülniük kellene.

Mikor a testvéreimet megkérdeztem, mondták, hogy "hát ezek mindig ilyenek voltak, a szar is büdös állandóan".

Szerencsére a többi rokon hálás minden tájékoztatásért.